Az oldalunk története


Ez a oldal azért készült, mert imádjuk a kastélyokat. Nagyon szeretünk kirándulni, felfedezni csodálatos helyeket, megismerkedni egy épület, egy hely történelmével, kíváncsiak vagyunk az ahhoz kapcsolódó titkokra, történetekre, egyebekre.

Egyszer Veszprémben dolgoztam, hazafelé párommal Várpalotán a főtéren megálltunk megnézni a várkastélyt. Egy kombinált belépőjegy lehetőségével találkoztunk, amivel a Nádasdladányi kastélyt is megnézhettük volna. Ránéztem a térképre, egy kb 20 perc autókázásra volt csak Várpalotától, így ezt a jegyet vettük meg. A várkastély megtekintése után átmentünk Nádasdladányba és akkor ott - leesett az állunk. A kastély frissen fel volt felújítva, minden csodálatosan szép volt! Mindent meg lehetett érinteni, a kiakasztott képekről, táblákról megtudtuk a hely, a kastély egész történetét. Megcsodálhattuk a kastély parkját is, ami akkor még felújítás előtt állt. Ez volt az a pillanat, amikor a "kastélyokba szerelmesek lettünk" !

Ezután - talán ennek a helynek a varázslatától megbabonázva - elkezdtük tudatosan keresni a kastélyokat. Minél többet meglátogattunk, annál vegyesebb érzések kerítettek a hatalmába minket. Van, ahol állami tulajdonú az épület a hozzá kapcsolódó parkkal, jelenleg valamilyen szociális-, egészségügyi- vagy oktatási intézmény működik benne, jónak mondható vagy nagyon rossz állapotok közepette. Vannak olyan kastélyok, amelyek csodálatosan fel vannak újítva és talán szebbek, mint új korukban. Vannak magánkézben lévő kastélyok, itt a teljes luxuskiviteltől az "éppen le nem szakad a tető" állapotúig mindenféle található. Vannak teljesen elhagyott, romos, lassan az enyészet miatt összedőlő porták is, amelynek falai közé bátorság kell bemenni. Egy biztos: mindegyiknek megvan a maga sajátos varázsa, akár a szépsége, az állapota, a története vagy a titkai miatt, de biztosan nem hagyja érintetlenül azokat, akiket ez érdekel.

Ezen az oldalon főleg a saját kirándulásaink, tapasztalataink alapján szeretnénk némi leírást adni ezekről a helyekről úgy, hogy más is eljuthasson oda, megcsodálhassa ezeket. Mivel mi kizárólag autóval közlekedünk, ezért GPS koordinátákkal megjelölünk minden helyet, megjegyezve esetleges egyéb tudnivalókat az odajutással/bejutással kapcsolatban. Próbálunk majd ötleteket adni egy esetleges túrához a különböző országrészekben, hogy egy csodás hétvégi napon például több, egy irányba eső kastélyt is meg lehessen tekinteni. Természetesen ezeket némi helyi információval, tanáccsal és saját fényképpel kiegészítve.

Mi nagyon szeretünk kirándulni, nem bírunk otthon ülni. A kastélyokon kívül vannak más helyek is, ahol hasznosan, tartalmasan el lehet tölteni az időt, ezért néhány olyan helyet is szeretnénk ajánlani, bemutatni, ami konkrétan nem kastély, de a maga nemében érdekes, egyedülálló, ezért érdemesnek tartjuk, hogy ajánljuk Önöknek.

Bármilyen, az oldalunkkal kapcsolatos észrevételt, információt, saját tapasztalatot, képeket szívesen veszünk és amennyiben hozzájárulnak, azokat szívesen megosztanánk másokkal is.

Külön köszönetet szeretnénk mondani a http://kastelyok-utazas.hu/ oldal tulajdonosának: Egresi Jánosnak, valamint a http://civertan.hu oldal tulajdonosának: László János uraknak, hogy oldalunk tartalmához igen sok adattal és fényképpel hozzájárultak!

Köszönettel:    Eszter és Péter