Görgey-vadászkastély - Visegrád  - KASTELYOK.COM

Görgey-vadászkastély

A Várhotel Kastélyszállóban az ezeréves Visegrád leghíresebb műemlékei között szállhat meg. Mintegy kétezer évvel ezelőtt a szállótól 10 perc sétára található Sibrik-dombon emeltek erődöt a Romai Birodalom határait védő legionáriusok. A római határvonal, a Limes őrtornyai közül többet is feltártak Visegrádon a régészek. A Sibrik-dombi erődjüket Pone Navata-nak nevezték, és ennek alapjaira építette az államalapítás után Szent István király Visegrád ispáni várát. Miután Visegrádot István vármegyeközponttá tette, a város az ország egyik fontos központjává emelkedett. Ennek a korszaknak legfontosabb emléke a Sibrik-domb mellett álló fő esperesi templom romja. A tatárjárás után IV. Béla emeltette a visegrádi kettős várrendszert, amely a Fellegvárból és a Salamon-toronynak is nevezett Alsóvárból áll. Károly Róbert a jól védhető várnak köszönhetően költöztette ide királyi udvarát, így a 14. század első harmadától Visegrád az ország központjává vált. Károly Róbert kezdte meg a Királyi Palota építését is, ahol már nagyszabású diplomáciai tárgyalásokat is rendezett, mint az 1335. évi lengyel -cseh - magyar királytalálkozó. Ennek emlékére kötötték ugyancsak itt 1991-ben a Visegrádi Együttműködést, amit ma Visegrádi Négyek néven ismernek szerte Európában. Nagy Lajos király Visegrádon honosította meg a lovagi tornákat, Mátyás pedig a reneszánsz stílus fényével emelte a Palota pompáját. Az ő építkezése volt a reneszánsz első megmutatkozása Itálián kívül egész Európában. A török hódoltság idején Visegrád vára és palotája elpusztult, ám a 19. századtól neves emberek építettek maguknak szebbnél szebb villákat a történelmi város pihentető hangulatát keresve. Visegrádot írók, művészek, közéleti személyiségek látogatták, I. Ferenc József osztrák császár és magyar király pedig vadászkastélyt tartott itt fenn.
A Vár Hotel Kastélyszálló Görgey Artúr 1848-as honvédtábornok lakhelye volt. Az agg tábornok visszavonultságában 70 évesen megtanult angolul és filozófiai művek tanulmányozásával, valamint kertészkedéssel töltötte idejét. Kedvenc pihenőhelye pedig a kastély kertje volt, ahol az öreg vadgesztenyék alól szemlélhette a Dunát és a marosi hegyeket. A legendás hadvezér 98 éves koráig élt e falak között. Forrás: Vár Hotel Kastélyszálló



Saját tapasztalataink

2015 januárjában egy hétvégén látogattuk meg a kastélyszállót és vendégként el is töltöttünk itt egy éjszakát.
Mindenről csak nagyon pozitívan tudunk beszámolni A kastély nagyon szép, a szobák mindennel fel vannak szerelve, a bútorok a régmúlt hangulatát idézik, a személyzet előzékeny és segítőkész, az étterem tiszta és világos, az ételek nagyon finomak és bőséges adagokat adnak. Található még egy fedett wellness részleg is, ahol egy kisebb medencében úszkálhatunk, van infraszauna és sóbarlang is, valamint a szabadban egy fedett, meleg vizes jakuzziban is áztathatjuk megfáradt testünket. Ami nem minden kis szállodában természetes az itt megvan, mit pl. hajszárító a fürdőszobában, ingyen fürdőköpeny a wellness használathoz, jól működő, elég gyors wifi.
Mi nagyon jól éreztük magunkat, mindenkinek ajánljuk ezt a helyet, közel van Pesthez, könnyen megközelíthető (a 11-es főúton található) és az árai nagyon barátságosak, kategóriájában olcsók. Több információt megtudni a kastélyszálló honlapjáról lehet.