Esterházy-kastély
A 18. században barokk stílusban épült Esterhazy-kastély ma gyermekotthon. A Bakonyoszlopi Általános Iskola és Gyermekotthon 1943 óta működik oktatási és gyermekvédelmi intézményként. Ekkor egy alapítvány, amelyet két fővárosi polgár hozott létre, megvásárolta a kastélyt, parkját és a környező földek egy részét, hogy árva leányok nevelésére, ellátására hasznosítsa. Az alapítvány létrehozását az akkori fővárosi önkormányzat 10 %-os részesedéssel támogatta. Az árva leányok a főváros területéről kerültek ide.A II. világháború után, közvetlenül az apácarendek feloszlatásával egyidőben, az akkori otthon profilt váltott, a leányok helyére árva fiúk kerültek. Először alsó tagozatos, majd az idő múlásával kifejezetten felső tagozatos fiúgyermekek nevelőotthonaként működött. Eközben másfél éven keresztül 'kádergyerekek' üdülőjeként is funkcionált, akiket itt helyben oktattak is. Távozásuk után visszatértek az állami gondozottak. 1965-től 1969-ig az intézmény kifejezetten túlkoros gyermekek és fiatalok elhelyezésére szolgált, néhányan különféle bedolgozói munkát végeztek ipari vállalatoknak és szolgáltatóknak. Forrás: Esterházy-kastélySaját tapasztalataink
2017 áprilisában készültek képeink. A kastélyban egy gyermekotthon működik, nem látogatható. Bővebb információ itt olvasható.Megtekintések száma: 9388
- Megye
- Veszprém vármegye
- Helység
- Bakonyoszlop
- Koordináta
- 47.3472, 17.9184
- Weboldal
- tovább a külön weboldalra