Teleki-kastély
Solt-Révbérpuszta déli, alsó része széki gróf Teleki Gyula, római magyar nagykövet tulajdonát képezte. A gróf 1918-ban bekövetkezett halála után ezt a birtokot az idősebb fiú, Sándor gróf örökölte. Teleki Sándor az 1474 katasztrális holdat kitevő birtok központjában, Kalimajorban, 1922-24 között építette fel kastélyát. Az ártéri rész bőséges vadállománya miatt a környék ideális vadászterep volt. A gróf itt tartotta híres vadászatait, melyen a magyar politikai élet szereplői is gyakori vendégek voltak. A kastélyhoz 12 hektáros őspark tartozik, amelyben gróf Teleki Sándor feleségének sírja is megtalálható. 1945 után menekült görög gyerekek otthona lett az épület, majd honvédségi tulajdonba került. Később, ebben a Dunához közel eső - kastélyban rendezték be a Bács-Kiskun Megyei Tanács üdülőjét. Ekkor a kastélyt új rendeltetésének megfelelően átalakították, a hatalmas termekből kisebb, két-három ágyas vendégszobákat alakítottak ki, rendezvények, konferenciák céljára meghagytak néhány nagyobb termet.Forrás, további részletek: Teleki-kastély - Solt
Saját tapasztalataink
2016. február végén készítettük képeinket. A park szép, gondozott. Nem sikerült bejutnunk belső képeket készíteni, mert "nem volt, akitől engedélyt kapjunk". Az épület kívülről aránylag jól néz ki, belül az előtér szép volt, de ennyi. Elvileg hotelként működnének, de vendégnek nyomát nem láttuk. Egy weboldaluk is volt, de már ez sem működik.Megtekintések száma: 6730
- Megye
- Bács-Kiskun vármegye
- Helység
- Solt-Alsórévbér
- Koordináta
- 46.7541, 18.9951
- Weboldal
- tovább a külön weboldalra