Sztankovánszky-kastély
A Sztankovánszky család az 1720-as években leányági örökösödés révén kapja meg a Lengyel családtól Kajdacsot. Az eredetileg Győrből majd Veszprém megyéből elszármazó család a megyénkben hamar gyökeret ver. A XVIII. század közepén a család már megyei alispánt is ad, és ettől kezdve fontos szerepet tölt be a közéletben. Sztankovánszky Imre, a liberális politikus volt megyénk 1848-as ispánja. A ma is látható kastélyuk 1893-94-ben épült Ney Béla tervei szerint. A korábban már itt álló kisebb kastélyt cselédlakássá alakították át, és egy hosszú folyosóval a kastélyhoz kapcsolták. A kastély ma az általános iskolának és pedagóguslakásoknak ad otthont. Egykori hatalmas parkját az iskolai sportpályák és kiskertek darabolták fel. Nem messze a település elején áll a család mauzóleuma, ahol a kastélyt építtető Sztankovánszky János is nyugszik. Érdekes a sírhelyek a mauzóleumon kívül az épület körül sugár alakzatban vannak elhelyezve.Forrás: Csatolna.HU
Saját tapasztalataink
2014 októberében jártunk itt. Az épületben a község általános iskolája működik. Kívülről már nagyon ráférne a kastélyra egy tatarozás, hétvége lévén nem tudtunk bemenni. Elvileg látogatható előzetes egyeztetés után: Kajdacs látnivalóiMegtekintések száma: 6203
- Megye
- Tolna vármegye
- Helység
- Kajdacs
- Koordináta
- 46.566274, 18.618575
- Weboldal
- tovább a külön weboldalra