Gencsy-kastély (Perczel-kastély)
A Gencsy-kastély vagy más néven zománcos Perczel-kúria Bonyhádon, Tolna megyében található. A Perczel Mór utca 50. házszámú kúria építtetője Perczel III. Béla (1862-1929). Jogi végzettségével két évtizedig járási főszolgabírói hivatalt vezetett. Házasságkötése révén (1896) felesége dúsgazdag hozománya arra csábította, hogy a főszolgabírói tisztségről leköszönve vállalkozóként folytassa életútját. Öt évig Tabon nagybirtokosként gazdálkodott, majd 1908-ban visszaköltözött Bonyhádra, földet vásárolt és a következő évben dominó- és zománctáblagyárat alapított és kúriát építtetett. Az 1920-as években fia, Perczel József Mihály az edénygyártással országos hírűvé tette az üzemet. A gyár államosítása (1948) után a kúria is köztulajdonná vált. Az épületet kezdetben alkalmi raktározásra használták, majd egy évtizeden át állami gondozott gyerekek József Attila Nevelőotthonaként hasznosították. A nevelőotthon Nagymányokra telepítése után a Perczel-kúria a közművelődés fellegvára lett. 1968-ban három intézmény működött a falai között: a Járási Művelődési Központ, a Zeneiskola és a Járási Könyvtár. 1968-ban alakították ki a gyermekkönyvtári részleget, ahol rendszeresen diafilmek vetítésével, mesedélutánokkal és bábelőadásokkal szórakoztatták a kicsiket. A felnőttek számára elkezdődtek és rendszeressé váltak az író-olvasó találkozók.A kastélyparkja nyitott, látogatható, védett természeti érték. Forrás: Solymár Imre Városi Könyvtár
Saját tapasztalataink
2017 november elején jártunk itt. Mivel hétvége volt, az épületben működő könyvtár zárva volt, így nem tudtunk belső képeket készíteni.Megtekintések száma: 8356
- Megye
- Tolna vármegye
- Helység
- Bonyhád
- Koordináta
- 46.293289, 18.525652
- Weboldal
- tovább a külön weboldalra