Bogáti-Hajdú villa
Az épületet Bogáti-Hajdu Imre táblabíró emeltette az akkor még önálló település Rákoscsaba határában valamikor az 1890-es években, eredetileg romantikus stílusban, amit neogótikus elemekkel díszítettek.A villa egy akkoriban mocsaras, süppedős talajra épült, ezért a Loire-völgyi francia kastélyok mintájára a házat lábakra helyezték. A kialakítása okán „süllyedő kastély” becenévvel illetett épületet a második világháborút követően államosították, miközben állaga a karbantartás hiánya miatt gyors romlásnak indult. A szimmetriatengelyben a főhomlokzat elé ugró csúcsíves-árkádos előcsarnok és az emeleti terasz valamint az oldalszárnyak attikafalai is elbontásra kerültek, mielőtt az 1960-as évek elejére teljesen elhagyatottá nem vált. Ennek ellenére főbb építészeti elemei és tagozatai ekkor még megvoltak.
A villa a 20. század legelején 1965-ben aztán a Budapesti Várostervezési Intézet tervei alapján teljesen „felújították”, melynek következtében maradék stílusjegyeit is elvesztette; a délnyugati négyzetes tornyot elbontották, hasonlóan a hátsó homlokzat tornyaihoz, a középrizalit pártázatos attikájához vagy a terasz és a külső lépcsők falazott mellvédjéhez. Több ablakot is befalaztak, a tető kovácsoltvas díszeit is lebontották, a homlokzati vakolatarchitektúrát szinte teljesen megsemmisítették és az épületet egyszerűen fehérre festették. A radikális külső átalakításhoz radikális belső átépítés is társult, a belső tereket úgy formálták át, hogy abból három, komfort nélküli szociális lakást alakítottak ki.
Noha a villa azóta gyakorlatilag folyamatosan lakott volt és a rendszerváltás után is az maradt, a házhoz „felújítás” óta alig nyúltak, így az általános műszaki állapota az eltelt több, mint negyven év alatt újra erősen leromlott, amivel a benne élők sem sokat törődnek.
Az épület fővárosi helyi védettség alatt áll. A rendszerváltás után Rákosmente Önkormányzatának tulajdonába került és máig is önkormányzati tulajdonban áll a benne található lakásokkal együtt.
Forrás: Wikipédia
Saját tapasztalataink
2020 decemberében készítettük képeinket. Az épületbe bemenni nem lehet, ott több önkormányzati lakás került kialakításra. Az egyik ott lakó elmondása alapján belül semmilyen kastélyos jellege nincs már az épületnek, semmilyen díszítés már nem található benn. Fényképezni is csak a kerítésen kívülről engedték meg.Megtekintések száma: 1950
- Megye
- Budapest
- Helység
- Budapest
- Koordináta
- 47.489007, 19.283496
- Weboldal
- tovább a külön weboldalra