Kölcsey-Kende Kastély - Cégénydányád - KASTELYOK.COM

Kölcsey-Kende Kastély

A kastély története 1833-ra nyúlik vissza, ekkor készült el a Kende Zsigmond által megálmodott, családja számára épített "háza". A klasszicista stílusú, kiterjedt parkkal szegélyezett úrilak a mainál keskenyebb és rövidebb, tipikus középtengelyes, szimmetrikus elrendezésű udvarház volt, amelyet egy korábbi építmény elbontása után, a község templomának szomszédságában emeltek. Az építkezéssel párhuzamosan az angolkert is formálódott, az egykori ártéri erdő idős fái közé eleinte lomblevelű, távoli kontinensekről származó fák beültetésével, majd az unoka jóvoltából tűlevelű fák, idegenhonos cserjék telepítésével gazdagodott a gyűjtemény.
Az anyagi lehetőségek változásával, a kor stílusának megfelelően Dr. Hültl Dezső tervei alapján 1913-1922 között több fázisban nyerte el az épület a jelenkori állapotát. Ekkortájt a kastélyt megnagyobbították, a déli oldalon önálló fürdőszobával ellátott családi lakrészt, az északi részen könyvtárat, vendégszobákat, cselédszállást alakítottak ki.
A múlt század közepétől úttörőtáborként használták, később általános iskola és napközi működött benne. 1958-tól az Állami Gyermeknevelő Otthon 55 fős létszámmal bentlakásos intézetet hozott létre, majd többszöri átépítés révén 80, később 100 férőhelyes koedukált otthont alakítottak ki.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság 2004-ben a Megyei Önkormányzattól vásárolta meg az épületet, amely az országos védelem alatt álló Cégénydányádi Park Természetvédelmi Területen található. Az állagmegóvási munkaként elvégzett tetőfedést és esővíz-elvezetést követően a megfelelő pályázat hiányában a kastély évekig üresen állt.
A kastélyban található múzeum látogatható, a nyitva tartásáról, a belépők áráról bővebb információ saját honlapjukon található.

Forrás: Cégénydányádi Kastély



Saját tapasztalataink

2017 májusában jártunk itt. A kastélyt 2015-ben elkezdték felújítani és 2016 szeptemberében át is adták. Benne egy múzeum működik, amiben helytörténeti kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők, valamint a gyönyörű parkban hatalmas séták tehetők.



Megtekintések száma: 11857