Czuba-Durozier kastély - Budapest XXII. Kerület - KASTELYOK.COM

Czuba-Durozier kastély

A Czuba-Durozier kastély (vagy villa) egy romantikus stílusban épült családi villa (kastély) Budapest XXII. kerületében, az egykori Budafok történelmi központjától, a Savoyai Jenő tértől pár háznyira a Péter-Pál utca elején. Az épületet W. H. Czuba-Durozier Magyarországra települt francia iparos építtette maga és családja számára, melynek pincéjében konyakgyárat hozott létre Ulbrich Gyulával közösen. A kastély 1884 és 1887 között készült el a francia romantikus építészet stílusjegyeinek felhasználásával. Czuba-Durozier 1920-as években bekövetkezett halála után a gyár is hamar megszűnt, az épületet pedig a család eladta. Az ezt követő többszöri tulajdonosváltások végén Bathó Kálmán budafoki közjegyzőé lett, tőle vették el és államosították 1950-ben, mikor Budafokot Budapesthez csatolták. Előbb 8, majd 16 lakásos társasházzá alakították. A szocializmusra jellemző "műgonddal" végzett felújítások során az egykori díszítőelemek szinte mind megsemmisültek, vagy eltűntek, vagy lefestették őket. A benne található lakások ma már korszerűtlennek minősülnek. Forrás: Wikipedia


Saját tapasztalataink

2015 márciusában készültek a képeink. A kastélyban az Önkormányzat lakásokat alakított ki, amiben bérlők laknak. Az épületbe bemenni nem tudtunk, nagy valószínűséggel sok kastély jelleggel már sehol sem találkoznánk belül.


Megtekintések száma: 8303