Grassalkovich-kastély
Ősfákkal övezett parkrész szélén áll a részben manzárdtetős, egyemeletes, 1770 körül emelt épület. Az igényes késô barokk együttes a Grassalkovich család vadászkastélya volt. A belső boltozatos szobáiban a 19. század elejére tehető díszítőfestést tártak fel a közelmúltban. Itt pihent meg Petőfi 1845. július 10–11-én, amikor barátjával, Vahot Imrével meglátogatta annak Tápiósápon élő testvérét. Az 1970-es években parkjában több ipari gyártócsarnok épült, a kastélyban pedig a termeléshez kapcsolódó adminisztráció kapott helyett. Forrás: Grassalkovich-kastélySaját tapasztalataink
2015 januárjában jártunk itt. A kastély 2000-ben került teljes mértékben a mostani tulajdonosa, egy magáncég tulajdonába. Az utána következő években a teljes tetőcsere után a komplett belső felújítása következett, majd 2014-ben lett elvégezve a külső felújítás is, ami nagyon szépre sikerült.Belül megpróbáltak a régi díszítésekből mindent megőrizni, amit lehet (abból, ami a szocialista évek okozta romos állapot után megmaradt), szép a festés, minőségi a kivitelezés. Egy kisebb, jelenleg raktárnak használt helységben a festés alatt fellelhetőek az egykori falfestmények, remélhetőleg egyszer lesz erre is pénz, hogy ezt teljes, eredeti pompájában helyreállítsák.
Az épület - mivel magántulajdon - nem látogatható! Köszönjük a cég vezetőjének a fényképezési lehetőséget!
Megtekintések száma: 8038
- Megye
- Pest vármegye
- Helység
- Sülysáp
- Koordináta
- 47.46337, 19.50069
- Weboldal
- tovább a külön weboldalra