Luzenbacher-kastély
Az Árpád utca és a Duna-part között fekszik a Luczenbacher család kastélya, amelynek történetében sok a fehér folt, kevés írásos dokumentum található róla. Az udvarán XIII. században épült Árpád-kori templom, amelyet a XVIII. század elején bontottak le. A kastély mai parkjának területén több lakóház épült ezután, valamint itt állt az első szobi iskolaépület, az "oskolaház". A Luczenbacher család vagyoni gyarapodásának eredményeképpen lehetősége nyílt folyamatosan felvásárolni ezeket az épületeket és telkeket. Először egy kis házban laktak, amelyet folyamatosan bővítettek. A mai utcafronton álló egyszerű földszintes épület eredetileg két külön ház volt, amelyek a XVIII. század végéről származnak. Ezek mögé, a terület közepére építettek egy földszintes kúria jellegű épületet a XIX. század második felében. Erről fennmaradt egy századvégi fénykép, tehát ismerjük a külső épületformát, amelynek átépítésére a XX. század elején került sor. 1904-1907 között készült el az új kastélyépület klasszicizáló és neobarokk stílusban. A kastély tervezője Alpár Ignác budapesti építész volt. Az Országos Műemléki Felügyelőség 1987-ben "városképi jelentőségű építmény"-nek nyilvánította. A kastélyt 1930-ban a csődbe jutott család eladta, amelyet a lazarista rend vásárolt meg és rendházként működtetett. 1950-ben a rendek megszüntetésekor felszámolták a papneveldét, majd államosították az épületet nevelőotthon céljára. A rendszerváltás után visszakapta a rend a kastélyt, ahol azóta a Szent László Gimnázium kollégiuma működik. Forrás: Luzenbacher-kastélySaját tapasztalataink
2013 nyarán jártunk itt. A kastély magántulajdonban van, nem látogatható.Megtekintések száma: 8099
- Megye
- Pest vármegye
- Helység
- Szob
- Koordináta
- 47.815615, 18.866373
- Weboldal
- tovább a külön weboldalra