Palóczy-kastély
A Pálóczy-Horváth család tagjai Örkény földesurai voltak a XX. század első felében. István, a vállalkozó kedvű családfő a református templom, a téglagyár, kisvasút, mintagazdaság és iskola mellett a faluhoz közel felépíttette a család otthonául szolgáló kúriát, melyet a népnyelv "kastélynak" keresztelt el. A második világháború után a kastélyba pártiroda és a Béke TSZ irodái találtak otthonra, majd a művelődési ház költözött bele. Az évtizedek során elhasználódott épületet 2006-ban az önkormányzat felújíttatta, környékét parkosították. Az épület mögötti érdemes körbesétálni a hatalmas tölgyekből és tiszafákból álló erdőt, mely egykor a kastélypark volt. A parkban van világítás, esti sétáláshoz ideális. A nap 24 órájában körbejárható. A Szabadidő Központ hétköznap 9-17 között van nyitva, szombaton rendezvénytől függően. Forrás: turizmus.homokhatsag.huSaját tapasztalataink
2014 szeptemberében jártunk itt. Az épület elég szép állapotban van, 2006-ban egy uniós pályázatnak köszönhetően újították fel. Belül már semmi nem emlékeztet az épület régebbi kastélyos jellegére, jelenleg szabadidő központként működik, különböző rendezvények helyszíneként funkcionál.A Szabadidő Központban található egy 300 fős Színházterem, több kisebb szakköri helyiség, irodák és vendégszoba is. A szabadtéri színpad ideális fás ligetes környezetben kiváló helyszíne a szabadtéri programok sokaságának. Díszudvaruk padjai kellemes hely a pihenésre. Egyre többen állnak meg gyönyörködni a kastélyban és kedvelt helyszínévé vált az esküvői fotózásoknak is. Az intézmény évente 500-600 rendezvénynek ad otthont, a 2-3 fős megbeszélésektől 3000-4000 fős városnapig egyaránt. Programjaik sorában megtalálhatók a kiemelt városi szintű nagy rendezvények, állandó foglalkozások, képzések, rekreációs tevékenységek, sportrendezvények. A Szabadidő Központ a székhelye az Alföldi Képzőművészeti Szabad Szalonnak, a "Mi Újság Örkényen?" városi újság szerkesztőségének, a Karéj Kistérségi Kulturális közösségnek. Ezekről többet megtudni a Művelődési Ház saját honlapján lehet.
Megtekintések száma: 6329
- Megye
- Pest vármegye
- Helység
- Örkény
- Koordináta
- 47.124549, 19.431829
- Weboldal
- tovább a külön weboldalra