Klebelsberg-kastély
A Pesthidegkúti Klebelsberg-kastély kultúrtörténeti szempontból Magyarország legjelentősebb épületegyüttesei közé tartozik - itt születtek a trianon utáni Magyarország kultúrpolitikáját meghatározó döntések. A kultuszminiszter itt élt a nyári időszakban, itt fogadta befolyásos ügyfeleit, minisztereket, kormánytagokat és nemzetközi előkelőségeket - a legenda szerint a kertben található rózsákat maga József főherceg ajándékozta neki. Klebelsberg halála, majd az államosítás után üdülővé alakították, de volt iskola és szanatórium is. A 70-es és 80-as években is átépítették, a rendszerváltáskor privatizálták, ezután az épület megindult a szétmállás útján. A tulajdoni viszonyok tisztázása sokáig tartott, de 2008-ban az állam sikeresen visszavásárolta a terület nagy részét, az egykori kultuszminiszter lakhelye ekkor már siralmas állapotban volt. A 2014-ben induló építkezés az utolsó pillanatban mentette meg az épületet a pusztulástól - a terveket a szomszédos KultúrKúriát is tervező Kálmán Ernő jegyzi.A szomszédos telken álló Forgách-Walla-kúria és elemi iskola épületegyüttes felújítását is a helyiek szorgalmazták – ez ma a Klebelsberg Kultúrkúria. A Polgárok Pesthidegkútért Egyesület vezetésével elkezdték letisztogatni a romokat, és fesztiválokat, rendezvényeket szerveztek a felújítás ügyének érdekében. Erőfeszítéseik sikeresnek bizonyultak, állami támogatással és önkormányzati beruházással 2003-ra Kálmán Ernő tervei szerint megújulhatott a Forgách-Walla-kúria és a mellette álló iskolaépület, mely a kezdeti üzemeltetési problémákon túljutva azóta megtalálta helyét a budapesti kulturális élet palettáján. A lokálpatrióta építésztervezők eredeti felújítási elképzelései is együttes hasznosítást terveztek a szomszédos Klebelsberg-kastéllyal. Az épületegyüttes zavaros tulajdoni viszonyai miatt akkor nem volt lehetőség a munkálatok megkezdésére - 18 évnek kellett eltelnie, hogy rendeződjenek a körülmények és megvalósulhasson a projekt.
Az épületről tervek nem maradtak fenn, az építkezés levéltárban fellelhető iratai és számlái, valamint Klebelsberg özvegyének emlékiratai adtak támpontot a tervezéshez. A török pusztítás után is állt már itt valamilyen épület - az elnéptelenedett területet Kurz báró kapta meg, majd több család tulajdonolta, Klebelsberg a Parsch családtól vásárolta meg az itt álló udvarházat és melléképületeket az 1920-as években. Klebelsberg Kunó házilagos kivitelezésben átépíttette a meglevő épületeket és egy új épületszárnyat is emeltetett. Az eredmény egy (dupla) U alakú, változatos tömegformálású kúria lett, a templom utca felől egy népiesebb, a kert felőli oldalon egy timpanonos, rizalitos, lizénákkal díszített teraszos épülettel.
Forrás: Építészfórum
A képek forrása a kastély saját honlapja.
Saját tapasztalataink
A kastély felújítását 2014. márciusában kezdték és 2017. nyarán nyitotta meg kapuit, amely kulturális örökségünk bemutatásán túl szállodai szolgáltatásokat biztosít a nagyközönség számára.29 szobában, mintegy 60 fő egyidejű elhelyezésére van lehetőség a gyönyörű, parkosított kertben található szállodában. A magas kőkerítéssel határolt Kastély épületegyüttese csöndes, nyugodt pihenést tesz lehetővé minden vendég számára. A diszkrét környezet és a hely szelleme kiváló úti célja a feltöltődésre vágyóknak!
A Klebelsberg Emlékház kitűnő adottságokkal bír a legkülönfélébb rendezvények lebonyolításához. Több szekció alakítható ki a Kastélyban, amely alkalmas számos program egyidejű lebonyolítására is!
Esküvő megrendezésére alkalmas helyszín
Egy különleges helyszín a tökéletes esküvőre minden jegyespárnak nagyon fontos. Célunk, hogy egy olyan helyet találjon esküvője megtartására, ahol minden megfelelő: a helyszín, a környezet, az ünnepi vacsora, az italok, a kiszolgálás, a dekoráció, a zene és sok más apróság, ami a nap sikeréhez hozzájárul.Vendégeink igényeit minden esetben maximálisan szem előtt tartva igyekszünk a NAGY NAP minden egyes pillanatát olyanná varázsolni, amilyennek azt megálmodták. 100 főig várjuk kedves vendégeinket, valamint teraszunkon, a kertünkben lehetőség van akár egy felejthetetlen polgári ceremónia megtartására is.
Várjuk Önöket kastélyszállónkban, hogy hozzájárulhassunk tökéletes esküvőjükhöz!
Megtekintések száma: 5553
- Megye
- Budapest
- Helység
- Budapest
- Koordináta
- 47.565992, 18.961905
- Weboldal
- tovább a külön weboldalra