Wenckheim-palota
A Wenckheim-palota egy műemlék épület Budapest VIII. kerületében, a belső józsefvárosi „palotanegyedben”, a Szabó Ervin téren. Ma a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (rövidítve: FSZEK) Központi Könyvtárának épülete.A palotát Wenckheim Frigyes gróf építtette, mégpedig a család alkalmankénti pesti tartózkodásainak idejére. 1927-ben, a gróf halála után, az örökösök a fővárosnak adták el az épületet. A négy évig tartó átalakítást követően 1931-ben nyitotta meg ismét kapuit a nyilvánosság számára, mint Fővárosi Könyvtár. A Fővárosi Közgyűlés a kilencvenes évek közepén jelentős bővítésről döntött. Hegedűs Péter építész tervei alapján az átalakítás 1998-ban kezdődött, és a könyvtár két szomszédos épülettel is bővült. 2001. szeptember 12-én adták át a látogatóknak, mint a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi könyvtárát. A műemléki palotarész, továbbá a könyvtári épület védelmét ma is egy megfelelő képzettséggel rendelkező biztonsági szolgálat látja el.
A palota neobarokk stílusban épült, neoreneszánsz elemekkel tarkítva. Megjelenik benne a rokokó és a biedermeier. Külsejében a drezdai barokk (Erős Ágost idején uralkodó művészeti stílus), belsejében pedig a XV. Lajos-féle stílusirányzat a jellemző. Építtetője, gróf Wenckheim Frigyes a szászországi Meinig Artúrt kérte fel a palota építésére. Az épület 1887-ben épült, 1889-ben nyílt meg. Rácsait, kapuit és kandelábereit a kovácsoltvas-művesség jeles magyar képviselője, Jungfer Gyula készítette. A mai díszbejárat kovácsoltvas kapui 1897-ben készültek el.
Forrás: Wikipédia
Saját tapasztalataink
A palota a könyvtár nyitvatartási ideje alatt látogatható. A bejáratnál lévő pénztárnál turista jegy vásárolható, majd a 4-ik emeletre fel kell menni a lifttel. Nyitva tartással kapcsolatos és egyéb információk a könyvtár honlapján találhatóak.Megtekintések száma: 1022
- Megye
- Budapest
- Helység
- Budapest
- Koordináta
- 47.48942, 19.06434
- Weboldal
- tovább a külön weboldalra