Zichy-kastély
1734-töl Komáromi Györgyé lett Tetétlen. Az új gazda bútorgyárat alapított, számítva a falu ügyes kezű mestereire. A birtokos szabadidejében égitesteket vizsgált. A hagyomány szerint az egyik Komáromi fiú is foglalkozott a maga módján a csillagászattal. A magas ég testeit lelopta a földre és odavarázsolta a ferbli kártyára, szépen kigusztálva az öreg ég Holdját a tök disznó képében, a Göncöl szekerét pedig a tök hetes képében. Drága mulattság volt ez, mert három holdvilágos éjszakán, a toronyban kártyázva elveszítette a tetétleni birtokot. Első nap éjjelén a rétségekét és legelőket, második éjjel a szántóföldeket, harmadik éjjel a gulyát, kondát és a juhnyájat. A török dúlás idején a falu valószínûleg teljesen elpusztult és csak 1775-ben népesítette be az akkori földesúr Bónis Ferencz. A község széles, egymást keresztező utcái máig mutatják, hogy a porták helyét “inzsellér cirkalmazta ki” , vagyis már terv szerint történt a telepítés. Bónis Ferenczcel egyidőben a Komáromiak is tudhattak maguknak birtokot Tetétlenen. Komáromi az ő részét 1841-ben eladta gróf Zichy Ferencnek, hogy megromlott anyagi helyzetén javítson.Az udvarházat a Zichyék idején a számtartó és az udvari káplál lakta, a többi részét istállónak használták. A park része volt a kápolna is. Zoltai erről így vélekedett: ” … a magasan kiemelkedő kerek halom ormán áll az a tömör falu kéjlak, amelynek földszinti szobájában a kártyának, emeleti fülkéiben a szerelemnek áldozott Komáromi. Az egykor annyira profán rendeltetésű épület, mióta gróf Zichy család lett az úr itt, Isten dicsőségének van szentelve, átalakíttatván kápolnának.
A parkban közel a kastélyhoz, egy völgy által elválasztva, mely halastó volt, látható még egy nevezetes épület, az un. ” Liszt Ház “. a család vendégeit itt szállásolták el. Liszt Ferenc, mikor 1884. őszén csaknem három hetet Tetétlenen töltött, mint a grófnak, egykori tanítványának vendége, ebben a házban lakott. A nagy zongoraművész sokáig nem akarta művészetével gyönyörködtetni a tetétlenieket. Helyette inkább komornyikjával együtt erősen fogyasztotta a konyakot, ill. az érmelléki bakart, melyet még jobban szeretett. Hangverseny megtartásához csak elutazása előtti napon kapott kedvet. Erre a nem mindennapi eseményre a gróf meghívta a környezõ falvak úri családjait. A hangverseny fénypontja a mester és a gróf által közösen eljátszott Rákóczi induló volt. Liszt Tetétlenen még egyszer játszott, közvetlenül elutazása előtt, mikor már a kocsi várta, egy búcsúszót improvizált. Ígérte, hogy megint eljön Tetétlenre, de mielőtt az ünnepelni tudó tetétleniek ismét köszönthették volna ” elköltözött a weimári temetőbe”. Liszt Ferenc itt tartózkodásának 100. Évfordulóján emléktáblát avattak fel.
A Zichy birtokot 1930-ban – az akkori birtokos megromlott anyagi helyzete miatt- parcellázták. Egy részét a kastéllyal együtt Lilian Harvey filmszínésznő vette meg, a többi kisbirtok lett. A község 1567-töl, a református egyházközösség óta mindig református volt.
Forrás: Tetétlen
Saját tapasztalataink
Itt még sajnos nem jártunk.Megtekintések száma: 2239
- Megye
- Hajdú-Bihar vármegye
- Helység
- Tetétlen
- Koordináta
- 47.312402, 21.309246
- Weboldal
- tovább a külön weboldalra