Verseghy-kastély - Röjtökmuzsaj - KASTELYOK.COM

Verseghy-kastély

A kastély helyén először vadászház épült. Az 1770-es években emeletet húztak a házra, s a romantikus stílusjegyeket viselő épületet klasszicista stílusúra változtatták. A kastély ma szálloda. A kastély U alakú, egyemeletes, magastetős épület, a tetőtérben szobák állnak a vendégek rendelkezésére. A főépület mellett lévő udvarház is megújult, ebben is több szobát alakítottak ki. A kastély és a hozzá tartozó birtok többször is gazdát cserélt, utolsó tulajdonosa a Verseghy család volt. Verseghy Nagy Elek magyar vatikáni követ az 1920-as években modernizáltatta a kastélyt, ekkor épült a Hajós Alfréd által tervezett uszoda és a japánház is, valamint a kastélyparkban található kripta. A kastélyban a korabeli magyar arisztokrácián kívül megfordult többek között Bethlen István, Teleki Pál miniszterelnök és Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás is. Forrás: latvan-terkep.hu
A kastélyszállóról valamint szolgáltatásairól többet saját honlapjukon olvashat.



Saját tapasztalataink

2015. novemberében jártunk a kastélyszállóban. A szálloda gyönyörű kívül-belül, minden szolgáltatást megtalálnak az igényes vendégek, akik itt szeretnének teljesen kikapcsolódni a világ zajától. Bővebb információ a szálloda saját honlapján található.


Esküvő megrendezésére alkalmas helyszín

Bizonyára kislánykora óta mindenki sokszor álmodozott élete nagy napjáról. Engedje meg, hogy segítsünk Önöknek, hogy ezen a felejthetetlen napon párjával csupán egymásra, szeretteikre, barátaikra kelljen figyelniük. Kollégáink az esküvő megszervezésében teljes körű szolgáltatást nyújtanak: a virágdekorációtól az esküvői vacsorán át a romantikus nászútig.

Fogalmazza meg álmait, gondolja végig lehetőségeit, mi ahhoz igazítjuk ajánlatunkat!
- csodálatos esküvői helyszínek (park, romantikus termek)
- esküvőszervezés
- kültéri szertartások
- saját kápolna
- esküvői vacsorák, fogadások, partik
- nászút

Állítsanak élő emléket szerelmüknek! Kastélyparkunkban, az úgynevezett 'Szerelmesek- Sétányán' az esküvői ceremónia után ültessenek el egy csodaszép fát. A fa mellé kis réztáblán jelöljük a 'Nagy Nap' dátumát, illetve az Önök nevét.

Bővebb információ a kastélyszálló saját honlapján található.



Megtekintések száma: 6908