Solymosy-kastély
A kastélyt Viczay-kastélynak is szokták hívni. Solymosy (I.) László a Viczay birtok megvásárlása után alapjáig lebontatta a barokk kastélyt, és 1881-ben felépítette a mai, historizáló stílusú, neoreneszánsz formaelemeket tartalmazó kastélyt. Az építkezés munkálatait Handler Nándor soproni építész vezette.A kastélyt park övezi, az egykori melléképületek egy része átalakított formában ma is áll, így az egykori istálló, és a kocsiszín is. 1951. szeptember 28-án mint Szociális Otthon nyílt meg a rászorulók előtt. 1968-ban, 1976-ban és 1984-ben az intézmény lakói számára új épületeket emeltek a kastélyparkban.
Napjainkban az Időskorúak Otthona 5 gondozási egységgel és a csáfordjánosfai részleggel 250 idős embernek nyújt teljes körű gondozást. Forrás: Nagylózs község honlapja
Saját tapasztalataink
2015 októberében készítettük képeinket. Ebben a kastélyban is idősek otthona működik. A parkba - ami elég szép, tele növényekkel, fákkal - bármikor be lehet menni sétálni, az épületbe nem biztos, hogy bejut a kiránduló. Kívül már néhány helyen látszanak vakolathibák, de belül gyönyörű az épület, ez képeinken is látható!Megtekintések száma: 5632
- Megye
- Győr-Moson-Sopron vármegye
- Helység
- Nagylózs
- Koordináta
- 47.564828, 16.77053
- Weboldal
- tovább a külön weboldalra