Festetics-kastély
A település központjában, az Árpási utca elején található kastély egy a 18. században barokk stílusban épült Festetics-kastély helyén áll, amelyet az új tulajdonos, Stern Artúr 1882-ben lebontatott, hogy helyére a kor divatját követve romantikus, neogótikus stílusban újat építtessen. A régi kastélyból csak a Batthyány család címerét őrizte meg, ezt visszahelyeztette az új épület északnyugatra néző főhomlokzatára. Az új kastélynak eredetileg U alakú alaprajza volt, de északkeleti szárnya a második világháborúban helyrehozhatatlanul megrongálódott, s csak középső része és délnyugati szárnya maradt meg. Az épület jellegzetességei a bástyaszerű sarkok. A háború után a Batthyány-címert a romos főhomlokzatról a délkeletre néző, utca felőli falra helyezték át, itt látható ma is. A kastély udvarán álló öreg japánakác az uradalom utolsó kertészének elmondása szerint idősebb a mai épületnél, a hajdani barokk kastély udvarát is ez a fa díszítette. A kastélypark külön érdekessége volt a falu címerének bal felső mezejében is szereplő, Nagykútnak nevezett kútbörtön, egy többcellás föld alatti téglaépítmény, amelyet a második világháborúig használt az uradalom, persze már nem börtön, hanem almatárolás céljára. A kutat a II. világháború utáni földosztást követően a parcella új tulajdonosa elbontotta és betemette. A kastélyt, amelyben a 2000-es évek elejéig az általános iskola működött, az anyagi nehézségekkel küzdő önkormányzat eladta. Az új tulajdonos az épület cseréptetejét felújíttatta, de teljes rekonstrukcióra még nem került sor. Forrás: WikipediaSaját tapasztalataink
2016 márciusában készítettük képeinket. A kastély aránylag jó állapotú, a teteje már új, belül néhány korábbi beázásnak köszönhetően némi vakolatpotyogás tapasztalható, de lényegében az épület egyben van, szerkezetileg tökéletes. Utoljára itt egy iskola működött, azóta üresen áll. Jelenleg egy cég tulajdonában van az épület, amikor ott jártunk, akkor épp szakemberek nézegették, a felújítással kapcsolatos munkaigényeket mérték fel, ugyanis egy idősek otthonát tervezik megvalósítani ebben a kastélyban.Megtekintések száma: 7635
- Megye
- Győr-Moson-Sopron vármegye
- Helység
- Egyed
- Koordináta
- 47.522265, 17.3368
- Weboldal
- tovább a külön weboldalra