Brunszvik-kastély
Martonvásár és a Brunszvik család története egymástól elválaszthatatlan. Már két-háromszáz évvel korábban is lakott terület volt Martonvásár, a török időkben elnéptelenedett, majd azt követően a Beniczky család, Beniczky Sándor birtokába került. Idősebb korompai Brunszvik Antal, Mária Teréziától kapta a grófi címet és a martonvásári birtokot. Halála után, 1783-ban gyermekei között szétosztották a birtokait. Alsókorompa sorshúzás útján a fiatalabb fiúé, Józsefé (a majdani tárnokmesteré és országbíróé), Martonvásár pedig Antalé lett, ahol később fia Ferenc építette fel a Brunszvik-kastélyt. 1785-ben, amikor a birtok még a Beniczky család birtokában volt, akkor épült meg a kastélynak azon része, amely egy földszintes, barokk kúria volt. A kastély építése 1783 - 1785 között történt, akkor 11 helyiség volt az egyik szárnyon 6 - 7 helyiség a templomnak a túlsó oldalán. Brunszvik Ferenc az 1820-as években emeletet építtetett a kastélyra és klasszicista stílusban átépítette a kastélyt. Fia Brunszvik Géza neogót stílusban építtette át a kastélyt, 1872 – 1875 között. Majd 1893-ban eladta a birtokot és egy rövid ideig József főherceg birtokában volt. Ő renoválást hajtott végre, majd négy év múlva 1897-ben eladta a kastélyt Dreher Antal sörgyárosnak, akinek családja 1945-ig birtokolta. Az épületen az 1920-as években kisebb átalakítások történtek. 1945-ben hadi kórházat rendeztek be az épületben. 1953-tól a Tudományos Akadémia fennhatósága alá tartozik. A háborús károk után pedig az 1970-es években Budai Aurél tervei szerint állították helyre. Forrás: Bronszvik-kastélySaját tapasztalataink
2013 májusában jártunk itt. A Brunszvik-kastély nagyon szép, akárcsak a kastély parkjában található hatalmas tó is. A parkja ápolt, gondozott, tele különleges fákkal és növényekkel. Az egyik épületben nyert elhelyezést a Beethoven Múzeum valamint az Óvodamúzeum.Megtekintések száma: 8045
- Megye
- Fejér vármegye
- Helység
- Martonvásár
- Koordináta
- 47.316097, 18.785622
- Weboldal
- tovább a külön weboldalra