Batthyány-kastély - Bicske - KASTELYOK.COM

Batthyány-kastély

A Batthyány-kastély Bicskén, Fejér megyében található. (Kossuth u. 42.) A kastélyt Batthyány Lajos gróf, Magyarország utolsó nemzeti nádora építtette 1754-1755-ben. 1770 körül bővítették Batthyány József érsek kezdeményezésére, az ő nevéhez fűződik a kastélyhoz tartozó házi kápolna kialakítása is. A kastély Hild József tervei készült. Batthyány Tivadar, a király személye körüli miniszter átalakíttatta 1796 és 1799 között késő barokk és koraklasszicista stílusban. Az épület U-alakú, kétemeletes, 64 helyiségből álló kastély. Az 1848-as forradalom és szabadságharc idején ebben az épületben volt három egymást követő osztrák parancsnok főhadiszállása. A második világháborúban német, majd magyar hadikórházként szolgált. A bicskei kastélyépülethez is fűződik anekdota: 1921-ben Zita királyné számára a keleti szárnyban egy vendégszobát készítettek elő. Ekkor próbált IV. Károly király visszatérni a trónra. Végül azért nem szállt meg itt a királyi pár, mert nem akarta, hogy sikertelen kísérlet esetén egy Batthyány-kastélyban fogják el, és ezért együtt emlegessék a Habsburg és a Batthyány nevet. A 19. század második felében Brachfeld Jenő, majd Wolfinger Adolf lett a kastély és a birtok tulajdonosa. 1897-ben Rosenfeld Henrik örökölte a kastélyt. 1912-ben Károlyi Zsuzsanna grófnő szerezte meg az uradalmat, aki gróf Batthyány Gyulafestőművészhez ment feleségül. Így az épület újra Batthyány-kastély lett. 1928-ban a Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium vásárolta meg a kastélyt, majd ingyenes használatra átadta a székesfővárosnak. Budapest városa anya- és csecsemővédelmi intézetet hozott létre az épületben, 1929 óta gyermekotthon működik benne. Jelenleg a magyar állam tulajdona, a Fővárosi Önkormányzat ingyenesen használja, a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon működik a kastélyban. A kastély dísztermében intézménytörténeti kiállítás tekinthető meg. Itt az árvaház idejéből származó képek, dokumentumok, oktatástörténeti érdekességek láthatóak. Itt őrzik Erzsébet királynéés Ferenc József ezüst lúdtollát és kristály tintatartóját. A kastély nyugati szárnyában Batthyány emlékkiállítás kapott helyet. A Batthyány-relikviák között találjuk Batthyány Lajos székét és bölcsőjét. Gróf Batthyány Gyula számos festménye látható itt. Forrás: Wikipedia.hu


Saját tapasztalataink

2014 májusában jártunk itt. A kastély és a parkja nagyon szép. Jelenleg gyermekotthon működik az épületben, feltűnően újszerű a belső állapota és látszik, hogy nagyon vigyáznak rá. Le a kalappal a nevelők előtt!

A kastély körül egy szép, nagy, bekerített park található, sok virággal, érdekes növényekkel, természetesen tóval és vadkacsákkal. Extraként egy kisebb vadaspark is látogatható a park egyik sarkában.
Ajánlatos előtte érdeklődni itt.



Megtekintések száma: 14466