Habsburg-kastély - Alcsútdoboz - KASTELYOK.COM

Habsburg-kastély

Az alcsúti kastély a Vértes keleti lábánál, a Váli-víz völgyében helyezkedik el. Az Alcsúti Arborétum az egykori Habsburg-kastély parkja. A pompás klasszicista nyaralót Pollack Mihály építette 1819 és 1827 között József nádor számára. Az alap kő letételére 1821.június 13-án került sor. A nádor pedig Fiuméből érkezve, 1827-ben költözött be új otthonába. Az épület, amely a második világháborúig a Habsburg-család tulajdonában volt, elpusztult, köveit elhordták, már csak oszlopos, timpanonos bejárat része áll. 1816-ban József nádor és felesége Hermina anhalti hercegnő Magyarországra költözött. A házaspár egy ideig ebben a kastélyban lakott. József nádor mintegy 20 év alatt alakított ki birtokán mintagazdaságot, a magyar kertművészet és klasszicista építészet egyik remekét. A nádor maga is kiváló kertész hírében állt, saját keze nyomát is magán viseli a park, de szolgálatába fogadja Tost Károlyt, királyi kertészként. Az úgynevezett platán-kor ideje volt ez, így a kertben rengeteg különféle platán faj került. Emellett akkor még különlegesnek számító újdonságok is kerültek a kertbe: tulipánfa, kanadai nyár, vasfa, japánakác, fekete dió, amerikai kőris, juharok, törökmogyoró, vadgesztenye, szilek, hársak, fehér akác, vérbükk, lepényfa. József nádor 1847-ben bekövetkezett halálával a kert első korszaka lezárult. A kastély fiára József Károly Lajos főhercegre szállt, aki 1867-ben költözött a birtokra. Ő tovább csinosítgatta a kertet és a kastélyt is, több új épület született ez idő alatt. A pálmaházat, amely döbbenetesen nagy volt, 1872-ben Ybl Miklós tervei alapján építették fel. József Károly főherceg 1905-ben halt meg, ezek után örökösei már nem foglalkoztak a kastéllyal, 1920-ban elhanyagolt parkként említi egy útikönyv. Az kastély egykori északi szárnyához épített, istállóból kialakított kápolna ma is áll, ezt 1880-ban, Storno Ferenc tervei alapján, neoromán stílusban alakították ki. Jelenleg állandó történeti kiállítás látható a belső díszeitől megfosztott épületben. 1941-ben a parkot védetté nyilvánították. A kastély és a park átvészelte a második világháborút és a szovjet hadsereg állomásozását, de később a kastély leégett, köveit a lakosság és a vállalatok széthordták. Jelenleg csak a főhomlokzat egy része van meg. 1952-ben ismét védetté nyilvánították a parkot, és elkezdték a rendezési munkálatokat, hogy megnyithassa kapuit az Alcsúti Arborétum. Forrás: Wikipedia.hu


Saját tapasztalataink

2014 májusának elején egy borult délután jártunk itt. Egy nagyon érdekes dolog: gyakorlatilag a kastélyból a háborúnak, egy tűznek valamint a helyi lakosok "elhordó segítségének" köszönhetően csak a főbejárati fala, homlokzata maradt meg. Fura egy látvány, egy kicsit hátborzongató. A kastély valamikori parkja ma egy csodálatos arborétum, benne egy hatalmas tóval, egy kitérőt megér. A kastélyról többet megtudni itt lehet. Az arborétumban rengeteg különleges és nagyon szép növény található, ajánlott végignézni, erről, valamint a bejutásról több információ az arborétum saját honlapján található.


Megtekintések száma: 16387