Habsburg-vadászkastély (Kiskastély)
A vadregényes Alsó-Duna völgy holtágakkal szabdalt világának jelképe, a gímszarvas és a nagyvad évszázadok óta kedvelt területe, a történeti Bellyei Uradalom egyik központja, a Gemenc Zrt. ékköve, a magyar nemzeti örökség kiemelkedő történelmi, kultúr-, erdészet- és vadászattörténeti emlékhelye. Mindez Karapancsa,a két kastélyból, valamint majorsági épületekből álló műemlékegyüttes a Béda-Karapancsai vadászterületen.Habsburg Frigyes főherceg feleségével, Izabella főhercegasszonnyal együtt fejedelmi vadászatokon látta vendégül a korszak koronás főit. Karapancsán többek között megfordult I. Ferenc József császár és király, II. Vilmos német császár, Ferenc Ferdinánd trónörökös is.
A vissza-visszajáró II. Vilmos német császárt negyedik, egyben utolsó látogatásán 1910-ben már a mellette épült az új Nagykastélyban fogadta a főhercegi házaspár.
Saját tapasztalataink
2017 júliusában jártunk itt. A Kiskastélyban egy múzeum működik, különböző helytörténeti és vadászati kiállítás tekinthető meg benne. Szakszerű az idegenvezetés, a kastély nagyon szép, frissen felújított állapotú.Megtekintések száma: 5758
- Megye
- Bács-Kiskun vármegye
- Helység
- Hercegszántó-Karapancsa
- Koordináta
- 45.94269, 18.86566
- Weboldal
- tovább a külön weboldalra