Bretzeinheim-Waldbott kastély
Újhután az 1840-es években Breitzenheim Ferdinánd épített vadászkastélyt, melyet az 1860-as években a Waldblott család bővített, historikus stílusban átépíttetett. Waldblotték 1949 után hagyták el otthonukat, ezt követően állami tulajdonba került az épület. Kezdetben csak a nyári időszakban, később már egész évben, kétheti turnusokban várta a szálló az itt üdülő diákokat. Az épületet 1995-ben egy magánberuházó vásárolta meg, aki pár évig tüdőszanatóriumként hasznosította azt. A csodálatos környezetben álló kastély jelenleg üresen áll. A felújításért esedező épület magánterület, le van zárva. A belépést tábla tiltja meg!! Forrás: PanoramioAztán 2016-ban egy befektető megvásárolta a romos kastélyt és egy csodaszép szállodakomplexumot varázsolt belőle egy-két épület hozzáépítésével. A gyönyörű környezetben található kastélyszálló bárki által látogatható, bővebb információ saját honlapjukon található.
A képek forrása a kastélyszálló saját honlapja.
Saját tapasztalataink
2015 októberében készültek első képeink. Az épület siralmas állapotban van, feltörték, ázik, rohad. Helyenként a beázásnak köszönhetően már a plafon is leszakadt, nem ajánlott bemenni senkinek. Ezek a képek képgalériánk második felében láthatóak.Aztán a 2016-os megvásárlása és teljes felújítása után rá sem lehet ismerni a gyönyörű épületre. Mi 2023 áprilisában eltöltöttünk itt egy csodálatos hétvégét, mindennel maximálisan meg voltunk elégedve! Mindenkinek ajánljuk felfedezését!
Esküvő megrendezésére alkalmas helyszín
Megtekintések száma: 12239
- Megye
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
- Helység
- Háromhuta
- Koordináta
- 48.381923, 21.450132
- Weboldal
- tovább a külön weboldalra