Dessewffy-kastély - Tolcsva - KASTELYOK.COM

Dessewffy-kastély

A Dessewffy-kastélyt 1659-ben valószínűleg Bónis Ferenc építtette. Többszöri tulajdonosváltás után a XIX. században került a Dessewffy család birtokába, akik igényeik szerinti átalakításokat végeztek rajta. Az épületet majorsági épület és nagyméretű kert veszi körül. Forrás: Dessewffy-kastély


Saját tapasztalataink

2014 augusztusában jártunk itt. A kastély elhagyatott, az udvarán nyakig érő gaz van, már szinte az épület sem látszik emiatt. A pincéjét már feltörték, látszik, hogy az alap vizes, a falak helyenként penészesek. Le van zárva, nem látogatható.

2016 októberében visszatértünk. A kastélyt teljesen felújították, gyönyörű lett, egy kozmetikumokat forgalmazó cég működik benne jelenleg. Sajnos vasárnap voltunk itt, így nem tudtunk bejutni, de a saját honlapjukon található információk szerint érdekes dolgok találhatóak bent.

2023 áprilisában végre sikerült bejutnunk, képeink akkor készültek. A kiállítás érdekes, szép, sokmindent megtudhat az ember a kozmetikumokról, sőt bejelentkezés esetén még kezelés is kapható. Javasolt a megtekintése nagyon!
Ami egy picit árnyalta elégedettségünket, az a kastély állapota. Kb 6-7 éve lett teljesen felújítva, de a minősége nem kevés kívánni valót hagy maga után. A vízszigeteléssel látszólag nem nagyon foglalkoztak, sok helyen, főleg a főbejárat lépcsőjénél lehet emiatt omlásokat, repedéseket látni, az épületben érezhető dohos szagról nem is beszélve.



Megtekintések száma: 10025