Vay-Serényi kastély
1850 körül épült fel a kastély, amely műemlék jellegű épületként jelenleg óvodaként működő Vay-Serényi kastély elnevezést viseli. A Szentmiklóssy- családot a birtoklásban a báró Vay Alajos családja követte. Bánréve birtokosainak sorát a gróf Serényiek zárják, akik Csanád megyéből származnak. Gróf Serényi Béla a dédesi kerület országgyűlési képviselője, földművelési miniszter, később kereskedelmi miniszter, aki a putnoki birtokához 1908-ban megvette báró Hámostól a bánrévei birtokot a Szarvas pusztával együtt, azt azonban bérbe adta. Halála után egyetlen fia örökli a hatalmas birtokot, de az betegsége miatt nem tudja irányítani, ezért a birtok nagy részét kénytelen eladni. 1923-ban a parasztoknak házhelyet ad el, erre utal a "Vett földek" népi földrajzi név is. Ezen földosztás alkalmával vette meg unokatestvére, gróf Serényi János okleveles gazda a bánrévei birokot, majd 1943-ban családjával oda is költözött, s itt élt egészen haláláig.1945 után a földosztáskor a kastélyt államosították, a birtok nagy részét kiosztották. Serényi János grófot meghagyták a kastélyban, mint lakót, és annyi földet hagytak neki, hogy el tudja tartani magát.
Forrás: Vay-Serényi kastély
Saját tapasztalataink
2018 májusában készítettük képeinket. A kastély évek óta lezárva, lakatlanul áll a főút szélén, utoljára egy idősek otthona működött benne. Látszólag még egyben van az épület, talán még menthető lenne.Megtekintések száma: 5114
- Megye
- Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
- Helység
- Bánréve
- Koordináta
- 48.296382, 20.351465
- Weboldal
- tovább a külön weboldalra