Wenckheim-kastély - Szabadkígyós - KASTELYOK.COM

Wenckheim-kastély

A kastély neoreneszánsz-eklektikus stílusban 1875-1879 között készült el Ybl Miklós tervei szerint, majd 1882. július 19-én szentelték fel. Wenckheim Krisztina azt kérte a tervezőtől, hogy semmi ne legyen egyforma, de mégis harmonikus legyen. Sőt volt egy olyan kívánsága is, hogy annyi ablaka legyen, ahány nap van egy évben, annyi szobája, ahány hét, és annyi bejárata, ahány évszak. Ekkor ez a kastély volt korának legfényesebb, legkorszerűbb kastélya. A kastély reprezentatív belső tere kápolnát, ebédlőt, télikertet, könyvtárat, női zeneszalont, férfiszalont pipázóval, nappali dolgozót és alkóvos-ágyfülkés hálószobát rejt. Ezek közül ma csupán a könyvtár látogatható. Berendezése, gyönyörű kötetei megjelenítik az egykori arisztokrácia életét, szokásait. Az épület előtt van egy mesterséges forrás, a kápolnával szemben, az ún. Zsigmond-forrás, melyet 1894-ben fúrtak (sajnos ma már nem működik, csak mesterségesen). A főépület egyemeletes, oldott tömegű, tornyos, loggiás teraszos. A melléképülettel loggiafolyosó köti össze. A személyzeti és konyhaépület is emeletes. A kastélyhoz 23 hektáros park, dendrológiai tájképi kert csatlakozik tóval, szigettel, hidakkal. A kertben a szökőkút és a régi korokat idéző lámpatestek vannak. A kastély előtt franciakertet alakítottak ki buxusokból és nyesett tiszafákból, körülötte pedig angol-, vagyis tájképi kert terül el. A franciakert központi részén igen szép szökőkutas vízmedencét találunk, ettől jobbra pedig a megye legtestesebb platánfáját. A kastély egykori ebédlője a tornaterem, a mai ebédlő pedig a volt fedett lovarda a bentlakásos oktatási intézmény védett parkjának területén. A park 1954 óta természetvédelmi terület, és a Szarvasról irányított Körös-Maros Nemzeti Park egyik legismertebb része.
Forrás: Wikipédia



Saját tapasztalataink

A kastélyt egy nagy tábla hirdeti a főút mellett, utána jobbra kell kanyarodni és máris egy fákkal borított angol parkba érkezünk. A szabadkígyósi Wenckheim-kastély előtt franciakertet alakítottak ki buxusokból és nyesett tiszafákból, körülötte pedig tájképi kert terül el. Itt egy kanyargós aszfaltozott út visz a kastély hátsó bejárata mellett kialakított parkolóhoz, ahol díjmentesen lehet parkolni a látogatóknak. Az épület előtt van egy mesterséges forrás, a kápolnával szemben, az ún. Zsigmond-forrás, melyet 1894-ben fúrtak , a vize pedig langyos.
A kastély neoreneszánsz-eklektikus stílusban 1875-1879 között készült el Ybl Miklós tervei szerint, majd 1882. július 19-én szentelték fel. A hatalmas ajtón belépve az előtérbe jutottunk, szemben a grófi címer a falon, jobb oldalt díszes kandalló, mellette márványtáblák feliratokkal. A kastély nagy földszinti helyiségei: a mennyezetig faborítású ebédlő és könyvtár, a kis- és a nagyszalon, a kerek torony alsó szintjén pedig a dohányzó. A kastélyban 1945-2011-ig (66 évig) iskola működött, amely 2011-ben Gyulára lett áthelyezve. Elborzadva hallgattuk, hogy a pazar faburkolatos teremben anno a diákok tornaórán a labdát rugdosták a falnak, és a szellőző rácsokat sem kímélték. A földszinti termek megtekintése után megcsodáltuk a kápolnát is (a főépület keleti szárnyán találjuk) amiben eredeti szószék és megcsonkított márvány oltár magasodik, de így is fenséges látvány. A kupola gyönyörű stukkókkal díszített, az üvegablak pedig emeli a fényét. Mellette üvegház állott, melynek ma már csak az alapjait láthatjuk. Az emeletre felsétálva elénk tárult a lépcsőház, ahol az emeleten az eredeti, bábos fakorláttal szegélyezett folyosó vezeti a látogatót. Az emeleten lakosztályok, vendégszobák sorakoznak. A melléképületben volt a konyha, az emeleten a vasaló- és cselédszobák. A főépületet nyitott folyosó kapcsolja a melléképülethez. Ezen átsétálva bementünk a régi, cselédek lakta épületbe, de ez a rész is olyan szépséges, mintha a kastélyban lennénk. Végül a toronyba is felsétáltunk a csigalépcsőn, ahová 151 lépcső vezetett fel, de a 40 méterre magasodó kilátóból elénk táruló látvány mindenért kárpótolt! Régen a hintóval a jelenlegi bejárati úton hajtottak be egész a folyosó alá. Itt kiszállva, a lépcsőházba értek, míg a kocsi egyenesen továbbhajtva beállhatott az istállóba. Az istálló és a kocsiszín - két egymással szemben álló épület - ma is látható, csak közé egy modern zárt folyosó épült. Az épület körül egykoron gázlámpák világítottak. Egy régi öntöttvas kandeláber még ma is a kastély északi oldalán áll. Ami lenyűgözött még minket az épületen kívül az az, hogy szabadon mászkálhatnak benne a kastély pávái, köztük egy különleges hófehér páva. A kis tónál kacsák fészkelnek, épp akkor keltek ki a kis kacsák és úsztak a mamájukkal a tó vizén, melynek partján a megye leghatalmasabb termetű mocsári ciprusait látjuk. Két kis híd is átível a tavon, egy eredeti és egy új, amely a "szerelmesek szigetére" vezeti az ide látogatót. Ugyancsak a tópartról jól látható a borostyánnal benőtt úszómedence maradványa. Mindenhol csend és hihetetlen nyugalom van a parkban, a helybeliek sokat sétálnak itt, hiszen a parkba nem kell belépő. A szabadon látogatható kastélypark 1954 óta természetvédelmi terület, és a Szarvasról irányított Körös-Maros Nemzeti Park egyik legismertebb része. A franciakert központi részén igen szép szökőkutas vízmedencét találunk, ettől jobbra pedig a megye legtestesebb platánfáját.

A kastélyt egy nagyobb felújítás után (ami sajnos nem érintette az épület 100%-át) 2022 március 19-én nyitották meg a nagyközönség előtt. A megtekintésének lehetőségeiről kérjük tájékozódjanak a kastély saját honlapján.
2014-ben már egy különleges engedéllyel megtekinthettük az épületet, az akkor készült fotóink fényképgalériánk második részében találhatóak. A friss képeket Kisgyörgy Évának köszönjük!



Esküvő megrendezésére alkalmas helyszín

NÖF - RENDEZVÉNYHELYSZÍN

Bálok, vadásztalálkozók, családi ünnepek, előkelő társadalmi vagy magasrangú diplomáciai események – csak néhány példa arra, hogy mi minden zajlott egykor a kastélyok falai között. A nagyváros zajos forgatagából kiszakadva ma sincs előkelőbb helyszín egy céges rendezvény vagy egy családi ünnep számára, mint a kastélyok csendje, eleganciája és időtlensége a reprezentatív társasági terekkel, könyvtárszobákkal, biliárd-, vagy kártyaszalonokkal, vendéglakosztályokkal és festői angolparkokkal.

Céges rendezvényéhez vagy emlékezetes családi eseményekhez, esküvőkhöz, polgári szertartásokhoz gyönyörű környezetet biztosítunk helyszíneinken. Impozáns belső terekkel, termekkel és látványos külső kertekkel, parkokkal, állunk rendelkezésére. Tartsa meg rendezvényét különleges, egyedi helyszíneink egyikén!

Helyszíneink továbbá alkalmasak turisztikai, történelmi jellegű fotózáshoz, vagy egyedi és megismételhetetlen alkalmi portré vagy esküvői felvételek elkészítéséhez. A belső tereink mellett évszázados múlttal rendelkező parkjainkat is ajánljuk figyelmükbe.

Ajánlatkérés



Megtekintések száma: 8137