Wenckheim-Merán kastély
Volt Wenckheim-Merán-kastély, copf, épült 1805-ben Czigler Antal tervei szerint. A földszintes épület főhomlokzata 3+1+3+kapu 14+3+1 tengelyes, belsejében biedermeyer intarziás ajtókeretek. A kastély parkja közterület, benne labirintus. További barokházak: intézői lak, sörház, vendégfogadó. A parkban áll a klasszicista r. k. templom. az épület jelenlegi rendeltetése általános iskola, ehhez kapcsolódik a hatvanas évek végén(?) épített volt gimnáziumi épület, mely szintén az általános iskola része ma. A kastély hátsó homlokzata előtt futott valaha a Sebes-Körös. A meder helyét jelzi ma a parkosított futball pálya. A felújítás során az egyik erre néző helyiségben díszítőfestéket találtak, melyet helyreállítottak (ld. fényképek). Ez a helyiség eredetileg fedett-nyitott terasz volt, kilátással a Sebes-Körösre. Az épületet a közelmúltban újították föl és építettek telkén újabb épületet, illetve bővítették az iskolaépületet. Forrás: Délalföldi műemlékekSaját tapasztalataink
2015 júliusában jártunk itt. Az épületben iskola működik, nem látogatható, amúgy nagyon szép az állapota. A kastéllyal szemben egy hatalmas, csodaszép park található, jókat lehet(ne) sétálni benne.Megtekintések száma: 7863
- Megye
- Békés vármegye
- Helység
- Kőrösladány
- Koordináta
- 46.957882, 21.08485
- Weboldal
- tovább a külön weboldalra