Geréby-kastély
Az I. világháború idején a jelenlegi idősek otthona helyén Martinovics Péter háza állt, 8 lakrésszel és 10 mellékhelyiséggel. A tulajdonos 73 évesen 1924-ben halt meg egy baleset során. Leánya, Martinovics Ilona (1883-1966) - apja halála után - annak budapesti házát eladta, a szabadszállásit pedig lebontatta. Ennek a helyén , 1926-ban, férjével, Öttömösi Geréb Jánossal felépítette az úgynevezett Geréb kastélyt. Az épület szépsége a szabadszállási származású 1890-es születésű Kusztos Imre építész munkáját dicséri. 1942-ben vásárolta meg Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye az épületet egészségház céljára. A Szabadszállási Szülőotthon 2005. január elsejétől megszűnt. A Honvéd út 1. szám alatti épületben a Lajosmizsei 'Nefelejcs Ház' Időskorúak Otthona kihelyezett részlegeként 47 férőhelyes bentlakásos intézet kezdte meg működését 2005. szeptember elsejével. Forrás: WikimapiaSaját tapasztalataink
2016 februárjában jártunk itt. A kastélyban egy szociális intézmény működik, engedély hiányában bent nem fényképezhettünk, de a dolgozók elmondása szerint belül már nincs semmilyen kastély jellege az épületnek. Több információ az otthon működéséről a honlapjukon található.Megtekintések száma: 7895
- Megye
- Bács-Kiskun vármegye
- Helység
- Szabadszállás
- Koordináta
- 46.8768, 19.2218
- Weboldal
- tovább a külön weboldalra