Sárközy-kúria
A Sárközy-kastély társasági életéről volt nevezetes, több művész, író fordult meg az épületben a XVIII. században. Kiemelkedő szerepet játszott Sárközy István földbirtokos (1759-1845) a város életében, gazdasági és kultúrtörténeti fejlődésében. Somogy megye jelentős közéleti személyisége - többek között Berzsenyi Dániel és Csokonai Vitéz Mihály - fordult meg a kastélyban. A somogyi költőutód, Takács Gyula Bajomi Helikonnak nevezte a hajdani Sárközy-kúria társasági életét. Az épületben ma a Sárközy István Helytörténeti Múzeum kiállításai kaptak helyet. A helyi védettségű kúria 1699-ben már lakott volt, az utcafronti szárnyat 1800-ban, az udvari szárnyat a toronnyal a XIX. század végén építették. 1996-ban az épület egy részét megvásárolták a Sárközy-család Nagybajomban élő leszármazottai, terveik szerint a kúria egészét múzeummá alakítják. Forrás: vendegvaro.utazom.comSaját tapasztalataink
2016 augusztusában jártunk itt. A kúria fele egy magán épület, másik felében pedig a Sárközy István múzeum működik. Itt egy helytörténeti kiállítás tekinthető meg. Megismerhetjük a Sárközy család valamint a kúria történetét, a múzeum létrejöttének körülményeit, találunk egy heraldikai, egy néprajzi és egy térképészeti kiállítást, valamint egy Sárközy emlékszobát.A múzeumban Deák Varga József Úr meséli el nekünk a tudnivalókat, lenyűgözően mondja el a különböző tárgyakhoz, eszközökhöz fűződő történeteket, érdekességeket. Nagyon ajánlott a kiállítás megtekintése, erről, valamint a múzeum nyitva tartásáról ide kattintva tájékozódhat.
Megtekintések száma: 6081
- Megye
- Somogy vármegye
- Helység
- Nagybajom
- Koordináta
- 46.3885, 17.5164
- Weboldal
- tovább a külön weboldalra