Kastélyok.com - Magyarországi kastély kereső, utazás a kastélyok világában

Egri Érseki Palota Látogatóközpont


Bepillantás a püspök sekrestyéjébe, dolgozószobájába, kincstárába, képtárába, és könyvtárába kiállítás



XVI. Benedek pápa szerint „a művészet, természeténél fogva egyfajta felhívás a misztériumra, a szépség pedig a természetfeletti felé irányít bennünket. A szépség, amely a világegyetemben és a természetben található, illetve amelyet a művészi alkotások fejeznek ki, az emberi tudatot a végtelen felé szélesíti ki, út a transzcendencia, a végső misztérium, Isten felé.”


A „Bepillantás” címet viselő egyházművészeti kiállítás öt teremből álló térsora újszerű módon, 21. századi köntösben mutatja be az Egri Főegyházmegye több évszázados szellemi és tárgyi örökségét. Az érseki palota középső tömbjének első emeleti, díszudvar felé néző termeiben - az élményturisztikai trendekbe illeszkedő módon - az érdekességek mentén felépített, ugyanakkor sokrétű levéltári, történeti és művészettörténeti kutatásokon alapuló tartalmak révén kerülnek bemutatásra a műtárgyak.


Az elsötétített, a fények által teremtett atmoszférával rendelkező termeken végighaladva az ismeretek átadását okostelefonos vezetés, interaktív eszközök és különleges installációk segítik, ezáltal nyerünk bepillantást a palota és lakói egykori életébe. A tematikákhoz kapcsolódó részletes szakmai tartalmak a kiállításban elhelyezett érintőképernyős terminálokon érhetők el. A bemutatás eszközei: tárgy köré vetített animált információs interaktív pult, interaktív terminálok, monitorok, okostelefonos vezetés.













Egri Érseki Palota:
Turisztikai Látogatóközpont
http://egriersekipalota.hu/