Batthyány-kastély - Zalaszentgrót - KASTELYOK.COM

Batthyány-kastély

A Batthyány-kastély helyén álló egykori várra egy 1299-ből származó oklevél utal először. A török időkben heves támadásoknak volt kitéve a végvár, erre utal az is, hogy 80 év alatt öt alkalommal erősítették meg. A Szentgróti család által épített erődítményt később több mint 200 éven keresztül a berekszói Hagymásy család tartotta kézben, s csak kihalásuk után, 1654-ben került Batthyány (I.) Ádám tulajdonába. A török kiűzése után vesztett jelentőségéből, s fokozatosan tönkrement, mígnem 1767-ben Batthyány Imre lebontatta a fosztogatásokat is megélt várat. A ma is álló kastélyt 1787-ben Batthyány Ferenc emeltette az erőd helyén és alapanyagának felhasználásával. Jelentős, Zalaszentgróthoz köthető Batthyány családtagok még: Batthyány Károly, gróf, főnemes nemzetőr őrnagy, Deák Ferenc atyai jó barátja. (Csákány, Vas vm., 1799. szept. 11. - Zalaszentgrót, Zala vm., 1852. szept. 27.) Batthyány Tivadar, gróf, németújvári, tengerésztiszt, országgyűlési képviselő, miniszter (Zalaszentgrót, Zala vm., 1859. febr. 23. - Budapest, 1931. febr. 2.)főnemes, . Batthyány Zsigmond, gróf, németújvári, főnemes, országgyűlési képviselő(Zalaszentgrót, Zala vm., 1856. okt. 29. Nova, Zala vm., 1939. márc. 18.). A 19. század végén a Károlyi család birtokába került kastélyt ismét átépítették, ekkor épült a kocsiáthajtós terasz. A második világháború után 1947. március 21-én a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium kezelésébe került az épület. A mai gyógypedagógiai intézmény 1950. október 15. óta működik az épületben. Koncz Dezső gyógypedagógus, egykori igazgató nevét 1995 tavaszán vette fel. A kastély legutóbbi felújítását 1984-ben kezdték meg, a munkálatok négy évet vettek igénybe. Jelenleg a Zala Megyei Önkormányzat az épület fenntartója.
Forrás: Batthyány-kastély



Saját tapasztalataink

2016 júliusában jártunk itt. Az épületben egy általános- és szakiskola működik. Kívülről elég rossz állapotban van az épület, nagyon ráférne egy felújítás. Belül viszont hatalmas meglepetésben volt részünk, az épület gyönyörű, sok kastélyos vonás felfedezhető még. Meglepően ritka jó állapotban találhatóak az emeleti folyosón a fésülködő tükrök, különleges, domborművekkel díszített ajtók, eredeti csillárok, múltszázadi feliratos trófeák, több régi bútor, szekrény található még a kastélyban. Nagyon szépen köszönjük a fotózási lehetőséget
A kastély előzetes bejelentkezés, megbeszélés esetén látogatható!



Megtekintések száma: 11993