Teleki-kastély - Gyömrő - KASTELYOK.COM

Teleki-kastély

A gyömrői Teleki kastéllyal való első találkozásra igazság szerint csak hintóval, szekérrel, vagy még inkább gyalog szabadna jönni. Bármilyen irányból is, már 20-25 km távolságból feltűnik az épület jellegzetes foltja; s közeledve felé, átélhetjük az építészeti környezet és az azt körülölelő domboktól hullámzó táj harmonikus egységének élményét. Ez a lenyűgöző hatás a tudatos léptékválasztás és a környező tájba komponálás virtuóz megvalósításának köszönhető. S aztán egészen közel érve hozzá, megejt a klasszikus arányrendszer nyugalma, mely szigorúsága mellett az időtlenség derűjét sugallja. Lassan 150 éve, hogy Gyömrő ezt a míves veretű koronát viseli homlokán. Nagy idő ez, s ha hozzáadjuk elődjének - melynek alapjaira épült - idejét is: a Mayerhoffer János által tervezett, későbarokk stílusban épült palota fennállását, ez az időtartam a magyar történelem több jelentős korszakán is átível. Falai évszázadokon át az ország életét jelentősen meghatározó grófi Teleki családnak adtak otthont, úgy, hogy ugyanakkor itt otthont találtak az országépítő gondolatok is. Nemzeti és családi drámák, pusztító vérzivatarok hullámverésében méltóságteljesen emelkedett a hazafias tenni akarás és a kultúra szigetének világítótornya.Az 1770-es évek elején Teleki József a maros menti Gernyeszegen építi kastélyát, s ezzel egy időben építi a gyömrőit is, melyet édesapjának, Teleki Lászlónak szán. Forrás: Teleki-kastély


Saját tapasztalataink

2013 nyarán jártunk itt, éppen a nyári szünet alatt. A kastélyban egy iskola működik, akkor zárva volt. A parkja hatalmas és nagyon szép, az épületre ráférne némi állagmegóvási tatarozás.


Megtekintések száma: 4956