Petrovszky-kastély - Bükkösd - KASTELYOK.COM

Petrovszky-kastély

A műemléki védelem alatt álló, U alakú épületet Baranya megye legelegánsabb homlokzatú barokk kastélyaként tartják számon. Tervezője Fischer von Erlach, Mária Terézia híres építésze volt. Egyes források szerint az épületet Petrovszky Zsigmond építtette 1786-ban, más kutatók úgy vélik, hogy a kastélyt Horváth Dániel építtette vejének, Petrovszky Józsefnek és leányának, Horváth Krisztinának. A barokk kastélyon felismerhetők a copf stílusjegyek is. Az épület főkapuja feletti erkély hermákra támaszkodik. Háromtengelyes, oromzatos és manzárdtetős középső része kiemelkedő. A homlokzat középső, kiugró rizalitja címeres timpanonnal készült. Az emeleti helyiségeit stukkós tükörmennyezet, nagytermét ún. koporsó boltozat fedi. A Mária Terézia-kori kastélyok mintáját követi az emeleti dísztermet megvilágító hármas ablakok megemelt magassága. Az itt élő emberek úgy mesélik, hogy a kastély ura (az egyik Jeszenszky Ferenc) igen szeretett kártyázni. Egy alkalommal jelentős összeget veszített, és pénz híján azt ajánlotta fel tétként, hogy a kastély néhány ablakát befalaztatja. Ezeknek az ablakoknak a helye látszik is a főbejárati homlokzaton. A kastély az államosításig a Jeszenszkyek tulajdona volt, majd 1953-tól nevelőotthonként működött. Közben az épület állaga jelentősen leromlott. A nevelőotthont 1997-ben felszámolták, és két év múlva Kovács Bálint Ybl-díjas építész vásárolta meg a kastélyt, és elkezdte a felújítást. A magántulajdonban lévő kastély folyamatos felújítás alatt áll, látogatókat nem fogad. A kastély parkja csak részlegesen ( a helyi általános iskola épülete körül) látogatható. Forrás: Utazz itthon


Saját tapasztalataink

2016 februárjában készítettük képeinket. Ez volt az egyik olyan esetünk, amikor a szánk tátva maradt mindentől, amit láttunk és hallottunk! Kemény leckét kaptunk emberi nagyságból, szakmai elhivatottságból, hozzáértésből, erős akaratból és kitartásból.
A tulajdonos kedves vendégszeretetét élvezve kivételesen megnézhettük a kastélyt belülről. Megtudtuk a kastély szinte teljes történetét az építésétől napjainkig. Elfogultság nélkül állíthatom, hogy Magyarország egyik legszebb barokk kastélya ez! Hihetetlen, hogy a tulajdonos néhány segédmunkással egyedül újította fel, törekedve maximálisan az eredetiségre. Köszönjük a látogatási lehetőséget!



Megtekintések száma: 13308