Erdődy-Pallavicini Kastélyszálló - Szilvásvárad - KASTELYOK.COM

Erdődy-Pallavicini Kastélyszálló

A kastély és a szilvásváradi uradalom életében három jelentősebb nemesi család játszott szerepet: a Keglevich, az Erdődy és a Pallavicini család. A Keglevich grófi család 1666-ban kapta meg hűbér birtokként az akkoriban nagyon értékes waradi uradalmat. A kastély elődjének építtetése feltehetően gróf Keglevich Béla nevéhez köthető és Ybl Miklós tervei alapján készült. A Keglevichek majd 230 évig, 1894-ig birtokolták a kastélyt. A család birtoklása alatt épült a klasszicista stílusú református Kerektemplom, az iskola, az új grófi kastély számos uradalmi épülettel és a református temető. A templom egyik ékessége a hímzett, Keglevich-címert ábrázoló fekete selyem úrasztali terítő, melyet Keglevich Gáborné (született Sándor Matild) készített.

A Keglevich család egyik tagja, Miklós (1798-1847) a kor fenegyereke volt. Országos hírnevét különcségeinek, vaskos csínytevéseinek köszönhette. Nem véletlen, hogy ahogy azt Jókai Mór feljegyzéseiből tudjuk, Kárpáthy János figuráját (Egy magyar nábob), illetve Bálvándy gróf (És mégis mozog a föld) vérbő, különc alakját a szilvásváradi gróf ihlette.
Ezt követően egy rövid ideig az Erdődy család volt a birtokos, majd a Pallavicini őrgrófi család lett a tulajdonos. A kastélyt a Pallaviciniek építették át neobarokk stílusban és 1944-ig a család tulajdonában maradt. Őrgróf Pallavicini Alfonz Károly birtokaival nagyon alaposan törődött, s bár minden kérdésben magának tartotta fel a döntési jogot, igazából az erdőt szerette a legjobban. Kedvenc birtoka volt a szilvásvárad-nagyvisnyói, ahol az év nagy részét, különösen a nyári meleg hónapokat töltötték kedvező klímája miatt.

A II. világháborút követően a kastélyt államosították, s hosszú évekig SZOT üdülőként működött. Utolsó komolyabb renoválása 1981-ben, a Szilvásváradon megrendezett fogathajtó világbajnokság alkalmából volt. A rendszerváltást követően több más SZOT üdülőhöz hasonlóan a HUNGUEST HOTELS szállodalánchoz került, s ebben a kötelékben működött kétcsillagos szállóként egészen 2005-ig.

A meglehetősen lepusztult szilvásváradi kastélyt a Széchenyi terv keretében rekonstruálták jelenlegi tulajdonosai, megújulva és régi pompájában ragyogva 2009. február közepétől fogadja újra Vendégeit La Contessa Kastélyszálló néven. Forrás: La Contessa kastélyszálló.
A szállodáról valamint szolgáltatásairól a hotel saját honlapján tájékozódhat.



Saját tapasztalataink

2015 augusztusában jártunk itt. A kastély gyönyörű, felső kategóriás kikapcsolódást biztosít mindenkinek, gyönyörűek a szobák, az étterem, a wellness, minden. Ehhez igazodnak az áraik is.


Esküvő megrendezésére alkalmas helyszín

A kastélyépületében két 20-20 fős különtermünkben tudunk kisebb esküvők számára helyszínt biztosítani, mind esküvői szertartás, mind esküvői vacsora esetén egyaránt.

Jó idő esetén a ceremóniához kiváló helyszín a Kastély gondosan ápolt Francia kertje hangulatos szökőkúttal vagy a direkt erre a célra kialakított Rózsa terasz.
Állófogadás lebonyolítására a 150 fős panoráma Grill terasz is igénybe vehető.

A parkban található a Szalajka Rendezvényközpont is, amelynek Pallavicini terme
igény szerint berendezhető, akár három kisebb szekcióra is osztható, valamint egy nyitott terasz és egy zárt téli kert fokozza a hangulatot akár 120 fős esküvő esetében.

Szalajka Rendezvényközpont, a tökéletes helyszín ...
- 200 m2-es panoráma üvegfallal rendelkező rendezvényterem
- nyitott terasz és fedett télikert
- ruhatár lehetőség, VIP terem
- legmodernebb technikai felszereltség
- a földszinten koktélbár
- bowling és squash pályák, biliárd

Romantikus Kastély és Udvarház ...
- gondosan ápolt francia park hangulatos szökőkúttal
- ceremónia/rózsa udvar
- panoráma Grill terasz az állófogadásokhoz
- két kisebb különterem: Keglevich különterem, Erdődy különterem
- 80 db exkluzív kétágyas szoba
- elegáns olasz bútorok, Swarovski kristálycsillárok
- panoráma teraszos lakosztályok, állatbarát szobák
- saját szaunás fürdőszobák
- beépített kandalló és jakuzzival felszerelt terasz a romantikus hangulatért
- a'la carte Erzsébet Étterem
- Cyrano Drinkbár
- 650 m2-es wellness részleg

Bővebb információ a kastélyszálló saját honlapján található.