Bessenyei-kúria - Bakonszeg - KASTELYOK.COM

Bessenyei-kúria

Az emlékház kiállítása tablókon mutatja be a híres író-filozófus munkásságát. Bessenyei György (1747-1811) a felvilágosodás kiemelkedő írója és filozófusa. Sárospataki tanulmányai, majd Mária Terézia magyar testőrségében töltött bécsi szolgáltata után 1782-től Tiszabercelen, majd pusztakovácsi birtokán gazdálkodott. A Bakonszegbe beolvadt Pusztakovácsiba 1787-ben költözött, itt írta több főművét: A bihari remete, avagy A világ így megyen című filozófiai munkáját és a Tarimenes utazása című regényt. Végakarata szerint kertjében, kedvenc almafája alatt temették el (hamvait 1940-ben vitték Nyíregyházára). A költő egykori udvarházában 1965-ben nyitották meg a Bessenyei György élete és munkássága című emlékkiállítást. Tárlatvezetéshez előzetes bejelentkezés szükséges. Forrás: Bessenyei-emlékház


Saját tapasztalataink

2014 júniusában jártunk itt. A kúria az út mellett áll, be volt zárva, egy kiállítás található az épületben. A képen látható telefonszámon előre kell időpontot egyeztetni és akkor be lehet menni.