Erdőfénye Kastélyszálló - Erdőbénye - KASTELYOK.COM

Erdőfénye Kastélyszálló

Az erdőbényei fürdőt először a XIX. század elején említik a "Nototia topographica comitatus Zempléniensis" című 1803-ban megjelent könyvben. A könyv szerzője az erdőbényei uradalom és több zempléni birtok gazdája gróf Szirmay Antal. Unokaöccse, gróf Szirmay Ödön építette az 1850-es években az első fürdőházat a kiváló adottságokkal rendelkező, hangulatos völgyben fekvő birtokon.
Több átalakítás után a századfordulón élte a fürdő a fénykorát, amikor a régi faépület helyén 1898-ban kőből, egyemeletes, 55,5 méter hosszú és 14,5 méter széles épületet emeltek, amelynek homlokzatát huszonnégy erdőbényei kőből faragott oszlop tartja napjainkban is.
Az 1945. után a fürdő előbb Debrecen város birtokába került, majd az 1960-as évek elejétől kezdődően a Magyar Néphadsereg zárt üdülője lesz.
A szálló felújítása 2012-ben kezdődött el, ezt követően pedig Erdőfénye Kastély Szálló néven újra megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt. Jelenleg a kastélyban 13 szoba, a vendégházban 16 szoba és 6 különálló villa épület várja a pihenni vágyó kedves vendégeket. A szállóhoz étterem, borospince, tenisz- és tekepálya, szauna, sóbarlang, külső- és belső medence tartozik. A kastélyt hangulatos park öleli körül, amelyben számos különleges cserje és fafajta található. Céges rendezvények számára konferenciaterem áll rendelkezésre. Forrás: Erdőfénye Kastélyszálló



Saját tapasztalataink

2016 október végén vendégként eltöltöttünk 2 éjszakát a kastélyszállóban. Csak pozitívan tudunk értékelni mindent, nagyon szépek a szobák, klassz az étterem és finomak az ételek, jó a wellness, fantasztikus a kiszolgálás, tiszta a levegő, ideális hely egy kis pihenésre. Tájékozódni, szobát foglalni a honlapjukon lehet.


Esküvő megrendezésére alkalmas helyszín

Egy olyan helyszínen, ahol a pillanat varázsát megoszthatjátok szeretteitekkel, barátaitokkal. Szállást is foglalhatsz számukra, így érkezéskor átöltözhetnek, felfrissülhetnek. Közel 20 hektáron önfeledten mulathattok a nagy nap örömére, ameddig csak kedvetek tartja. Mosolygós és tapasztalt személyzet gondoskodik arról, hogy közös életetek legszebb napján csak egymásra figyelhessetek.

Szállás: már 3700,- Ft/fő-től
Fejedelmi vacsora: 5500,- Ft/fő-től

- Teljes körű rendezvényszervezési tanácsadás és támogatás a lebonyolításban,
- Romantikus szabadtéri ceremónia helyszín,
- Templomi esküvő szervezése a közelben,
- Kerti party az árnyas parkban,
- Komplett, ízléses rendezvénydekoráció,
- Díszes lovas hintó a bevonuláshoz.
- A Kastély és a 7 villaépület 110 férőhellyel, hangulatos étteremmel, magyar
  tájjellegű házias ételekkel, helyi és nemzetközi ételkülönlegességekkel,
  reformételekkel várja kedves vendégeit.
- A park a fotósoknak is igazi csemege, hiszen a 100 éves hatalmas fákkal
  körülölelt birtok végtelenül romantikus díszletet alkot.

Bővebb információ a kastélyszálló honlapján található.



Megtekintések száma: 13315