Dőry-kastély - Girincs - KASTELYOK.COM

Dőry-kastély

A kastély egy különös házasság révén vált igazán közismertté.Sokan tudják, hogy az itt élő gróf Dőry Katalin és gróf Buttler János 1792-ben kötött házassága az alapja Mikszáth Kálmán (1847-1910) Különös házasság (1900) című regényének. Akik még nem ismerték a történetet, azok számára igazán érdekesek lesznek a következő sorok: A hihetetlen, ám valós szerelmi legenda egy ártalmatlannak tűnő vendégeskedéssel kezdődött: két sárospataki diák, gróf Buttler János és barátja útban hazafelé betértek Dőry báró házába.A barátságos vendéglátás után ki-ki ment saját útjára, így az ifjú Buttler Bornócra, ahol atyai áldás kíséretében megkérte kedvese kezét.A szerelmes gróf vesztére - korábbi ígéretéhez hűen - ismét meglátogatta a Dőry családot, ahol időközben kiderült a család leányának, Katalinnak a várandósága. Mivel ebben az időben hatalmas szégyen volt lányfejjel gyermeket szülni, az elkeseredett és mindenre elszánt családfő foglyul ejtette Buttler Jánost, és erőszakkal feleségül vetette vele lányát.Buttler gróf hiába próbálta érvényteleníttetni a házasságot, az egyház a hosszú évekig elnyúló jogi huzavona után sem engedett.Végül a gróg megszökött a Dőry-kastélyból.A kastélyon az évtizedek alatt kisebb átalakításokat végeztek, napjainkban gyógypedagógiai intézményként működik. Kertje védett. Forrás: Dőry-kastély


Saját tapasztalataink

2017 júliusában jártunk itt. A Girincsben található Dőry-kastélyban ma egy speciális gyógypedagógiai intézmény működik, emiatt az épületbe nem lehet bejutni, de a parkot meg lehet csodálni. A belső térben szinte mindenhol a csehsüveg boltozat található.
Lenyűgöző és tiszteletet parancsoló volt az itt dolgozók elhivatottsága, szaktudása, elkötelezettsége. Köszönjük a fényképezési lehetőséget!



Megtekintések száma: 6733